Hírek

  • 2018. november 7., szerda, 12:38

    Intézetünk korábbi igazgatója, Dr. Bősze Zsuzsanna 2018 nov 6-án Akadémiai Szabadalmi Nívódíjat kapott kiemelkedő feltalálói és tudományos tevékenység elismeréséért

    A Magyar Tudományos Akadémia tudományos osztályainak képviselőiből és a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala díjbizottságának tagjaiból álló kuratórium az iparjogvédelmi tudatossággal gondozott és a nemzetközi megméretés próbáját is kiálló kutatási eredményeket létrehozó alkotók megbecsülésére, tevékenységük társadalmi elismerésére alapított Akadémiai-Szabadalmi Nívódíjban részesítette Bősze Zsuzsannát, az MTA doktorát olyan, antitesteket hatékonyan termelő, genetikailag módosított nyulak létrehozásáért, amelyek képesek azon kórokozók ellen is ellenanyagot termelni, amelyeknél az eddigi eljárások kudarcot vallottak. Ezeket az ellenanyagokat megfelelő módosítást követően a gyógyításban és a diagnosztikában is fel lehet használni.

  • 2018. október 26., péntek, 09:54

    Gratulálunk Zsófinak!

    Október 23- a alkalmából, az Agrárminisztérium Darányi Ignác Termében Dr. Bánfalvi Zsófia, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Mezőgazdasági Biotechnológiai Kutatóintézet tudományos tanácsadója, miniszteri kitüntetésben részesült, a burgonyakutatásban elért eredményeiért, oktatói és tudományos közéleti munkásságáért, példamutató életpályája elismeréseként.

     

  • 2018. október 26., péntek, 08:50

    Korán kezdjük a kutatói utánpótlás nevelését

    2018 október 25-én a gödöllői Damjanich Általános iskola 6a osztályának pályaorientációját segítettük azzal, hogy megmutattuk nekik mit is csinál egy molekuláris biológiával foglalkozó kutató.

  • 2018. október 16., kedd, 13:27

    NKFI - „Fókuszban az atherosclerosis: új terápiás célpontok és gyógyszerjelöltek azonosítása”

    Nyúl Genom Biológia és Biomodell és a Kérődző Genom Biológia Csoport részvétele a „Fókuszban az atherosclerosis: új terápiás célpontok és gyógyszerjelöltek azonosítása” projektben.

  • 2018. október 12., péntek, 09:06

    Kolumbia nagykövetasszonyának látogatása az MBK-ban.

    2018 október 11-én Ana Piedad JARAMILLO nagykövet asszony és Duván OCAMPO követtanácsos úr tettek látogatást intézetünkben.

  • 2018. október 3., szerda, 09:19

    Kutatók éjszakája az MBK-ban

    Intézetünk idén már 5. alkalommal vett részt a Kutatók éjszakája rendezvényen. 5 programot hirdettünk, de egyes programot többször is lebonyolítottunk, hogy az érdeklődők közül mindenkinek legyen lehetősége a részvételre.

  • 2018. szeptember 28., péntek, 10:07

    Taiwani rektori delegáció az MBK-ban

    2018. szept 24-én a taiwani National Ilan University (NIU) delegációja tett látogatást intézetünkben, az egyetem rektora: Dr. Po-Ching Johnny Wu vezetésével.

  • 2018. szeptember 24., hétfő, 09:37

    NKFIH nyertes alapkutatási pályázatok az MBK-ban

    Az NKFIH 2018 aug 18-án tette közzé a nyertes kutatói kezdeményezésű és posztdoktori témapályázatok listáját. Intézetünk kutatói közül hatan nyertek támogatást az elkövetkező 4, illetve 3 évre.

  • 2018. szeptember 17., hétfő, 12:57

    MBK - Kutatók éjszakája

    Időpont: 2018. szeptember 28., péntek

    Az MBK a NAIK legtöbb kutatót foglalkoztató intézete. Intézetünkben magas színvonalú alap- és alkalmazott kutatást végzünk a növénynemesítés, az állattenyésztés, valamint a korszerű biotechnológiai és genomikai eljárások területén.  

    Célunk, hogy a növény-, állat- és mikrobiális biotechnológia területén olyan ismereteket, termékeket és szolgáltatásokat biztosítsunk, melyek találkoznak a fenntartható fejlődés, a minőség és a fogyasztó-orientált mezőgazdasági termelés igényeivel.

  • 2018. szeptember 10., hétfő, 16:49

    Kínai delegáció látogatása az MBK-ban

    2018 szep. 7-én délután egy kínai küldöttség Chengdu-ból tett látogatást intézetünkben. A delegáció az Agrárminisztérium meghívására érkezett Mr. Han Chunlin „Vice Chairman of Chengdu Municipal People's Congress” vezetésével.