Marcz András hivatásos vadász az általa elejtett bikával. A tőgyulladás következménye az agancson látható Fotó: Lakatos István

A „betegséget” korábban gennyes agancstőgyulladásnak vagy -rothadásnak nevezték, amely abból adódott, hogy az agancstő mellett a legtöbb esetben rendkívül büdös, gennyes váladék szivárgott és folyt végig az állat fején. Emiatt került így be a vadászköztudatba.

A tömör csontból álló körcentrikus agancstő ilyenkor méretében megváltozik, szerkezetében átalakul. Két, két és félszeresére duzzad, alaktalan lesz és lukacsossá válik, mint egy ementáli sajt. A problémás oldalon az agancstő az agancslevetés ideje előtt általában kitörik. Az állat élete folyamán ez megismétlődhet mindaddig, míg az agancstő a koponya síkjáig nem törik le. Amíg az agancstő megvan, mindig képződik valamiféle járulékos agancs, amely már nem a dámra jellemző lapátos formájú, hanem valami egyszerűbb és rendszerint kisebb, mint az egészséges oldalon.

A kilencvenes években jelent meg

Ez a fajta agancstő-rendellenesség Tolna és Somogy megyében a 90-es évek végén ütötte fel a fejét, hol nagyobb, hol kisebb részét érintve az állománynak. Napjainkban e két megyében a legrosszabb a helyzet. Számszerű adatokat nehéz mondani, mert az agancstőproblémát külön nem rögzítették a hatósági trófeabírálat során. Csupán annyit jegyeztek fel róla, hogy torz agancs, de hogy az betegségből vagy egyéb okból adódóan (barkás korban megsérült vagy más okból) torzult el, azt az adatbázisból nem lehet biztosan megmondani. – Amikor számszerű adatokkal dolgozunk, azt mondjuk, hogy a trófeaszemléken, az egyes területeken ilyen és ilyen százalékos arányban látunk agancstőproblémás egyedeket, de ez nem az állomány egészére vonatkozik – hívta fel a figyelmet a fővadász.

Konzorcium jött létre a kutatás érdekében

– 2017 szeptemberétől kezdtünk ezzel foglalkozni prof. Szemethy Lászlóval. Napjainkra a kutatás olyan magyarországi konzorciummá állt össze, ahol három egyetem, két kutatóközpont, valamint számos kutató vesz részt a munkában. Mintáink nagy része Tolna és Somogy megyében működő vadászatra jogosultaktól származik. A minták gyűjtésében a hivatásos vadászok és néhány sportvadász van segítségünkre – ismertette Lakatos István. – Eljutottunk odáig, hogy az agancstőproblémánál a bakteriológiai hátteret mint kiváltó okot gyakorlatilag teljes mértékben kizártuk. Megállapítottuk, hogy az elváltozás másodlagos fertőződés eredménye, amely az agancstisztítási időszak után keletkezik.

Bármely életkorban támadhat

Korábban arra is gondoltak, hogy esetleg rovarok által fertőződik a levetési sík, azonban már az első agancsú dámbikáknál is tapasztalható ez az elváltozás, amely korosztály agancsfejlődése gyakorlatilag zártan megy végbe, levetési sík még nincs. – Idős bikáknál is kimutattuk ugyanezt a jelenséget: valami egészen más van a háttérben. Az első agancsostól az idős korig szinte bármikor előfordulhat ez az elváltozás – jelentette ki.

A betegséget egyelőre nem lehet kezelni

2018-ig a betegséget fajspecifikusnak tartották, csak a dámszavasnál voltak róla fényképes, illetve írásos dokumentumok. A 2018/19-es vadászati évben immáron őznél és gímszarvasnál is jelentkezett, majd a 2019/20-ban ismét. Ettől kezdve kellett kiterjeszteni a kutatást a szarvasfélék családjára. Ma már azt is tudják, hogy ez a megbetegedés szakkifejezéssel élve polifaktoriális, azaz több tényező együttes hatása váltja ki. Jelen pillanatban azokat a tényezőket kutatják, amelyek hozzájárulnak a szarvasfélék agancstövének megváltozásához. A betegséget jelenleg kezelni nem lehet. Nem olyan, mint egy egyszerű gyulladásos megbetegedés vagy parazitológiai probléma, amely esetén a megfelelő szertől rövid idő alatt meggyógyulna az egyed.

Az eredmények publikálása most kezdődik

– Óriási adatbázisunk van három évre visszamenőleg, de az eredmények tudományos publikálása még csak ezután kezdődik – hangsúlyozta Lakatos István.

Sokan dolgoznak együtt a sikerért

A vizsgálatok jelentős részét a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ gödöllői Mezőgazdasági Biotechnológiai Kutatóintézete (NAIK MBK) végezte el.

Együtt dolgoznak a Pécsi Tudományegyetemhez tartozó Szentágothai János Kutatóközponttal, valamint az Országos Állategészségügyi Intézettel is. Kapcsolatban állnak a Kaposvári Egyetemmel és a Szegedi Tudományegyetem Pathológiai Intézetéből is számíthatnak segítségre. Az Állatorvostudományi Egyetemen két állatorvos kapcsolódott be a kutatás egy-egy fázisába.

– Köszönettel tartozunk az Agrárminisztériumnak, hiszen a tájegységi fővadászi rendszer létrehozása nélkül ez a kutatás el sem kezdődött volna – hangsúlyozta Lakatos István. Hozzátette, a vizsgálatokban részt vevő vadászatra jogosultaknak is hálásak, ahogyan minden további közreműködőnek. Köztük a Felsőoktatási Intézményi Kiválósági Programoknak, a Pécsi Tudományegyetemnek és gödöllői Mezőgazdasági Biotechnológiai Kutatóintézetnek. Nélkülük ugyanis el sem kezdődhetett volna ez a fontos kutatás.