MBK - Növénybiotechnológiai Főosztály - Epigenetikai Csoport

Kutatási terület

Csoportunk a kis szabályozó RNS-ek (sRNS) és az epigenetikai változások szerepét vizsgálja növényekben. Munkánk során, összehasonlító genom szintű sRNS analízissel és sRNS biogenezis mutánsok felhasználásával szeretnénk azonosítani, hogy a sRNS-ek és egyéb epigenetikai változások milyen szerepet játszanak a növényi gének szabályozásában termésérés illetve növény – mikróba kölcsönhatás során.

 

Kutatási témák
 

A vírustünetek kialakulásáért felelős növényi faktorok molekuláris azonosítása ­– NKFIH kutatási pályázat keretében.

A növényi vírusok rendkívül változatos tüneteket és gyakran komoly gazdasági károkat okoznak, ezzel veszélyeztetve az élelmiszer ellátás biztonságát. Ennek ellenére nagyon kevés ismeret áll a rendelkezésünkre a vírustüneteket kialakító molekuláris mechanizmusok növényi génjeiről. Kutatásunk célja, hogy tanulmányozzuk a tünetek kialakulásának molekuláris hátterét, és azonosítsuk a vírustünetek enyhítéséért felelős növényi géneket. Ha sikerül megértenünk a tünetek kialakulásának folyamatát, akkor lehetőségünk nyílik arra, hogy gazdaságilag fontos növényekben mérsékeljük a vírustünetek súlyosságát és ez által a vírusfertőzések okozta termésveszteséget is.
 

A paradicsom termésérésének befolyásolása genomeditálással – NKFIH kutatási pályázat keretében.

Századunk egyik legfontosabb kérdése, hogy miként tudunk elegendő élelmiszert előállítani a Föld egyre növekvő népességének. A humán populáció továbbra is gyorsan gyarapszik és egy emberöltőn belül eléri a 9 milliárdot. Mivel az élelmiszertermelésre fordítható földterület mérete elérte a maximumát, az élelmiszerbiztonság megőrzése csak úgy érhető el, ha növelni tudjuk a termésátlagokat és ezzel egy időben csökkenteni tudjuk a termésveszteségeket is. A FAO előrejelzése szerint évente körülbelül 1,3 milliárd tonna termés megy veszendőbe a betakarítás után. Így a betakarítás utáni termésveszteségek csökkentése kulcsfontosságú eleme az élelmiszer-biztonság jövőbeni biztosításának. A betakarítás utáni termésveszteségek további negatív hatása, a megromlott termések extra hulladékgazdálkodási költsége, az üvegház gázok termelése illetve a termelés során felhasznált erőforrások elvesztése. A paradicsom az egyik legnépszerűbb zöldség a világon. A paradicsom a gazdasági és táplálkozástani jelentőségén túl a gyümölcsfejlődés és a termés érés fő modellje. A paradicsom termés érésének és polc idejének módosítása a nemesítési programok egyik fontos célkitűzése, mivel az befolyásolja a termés piacosságát és csökkenti a betakarítás utáni veszteségeket. Munkánk során a legkorszerűbb genomszerkesztési módszerek felhasználásával, olyan új genetikai alapanyagot fogunk létrehozni, ami segíti a nemesítőket a paradicsom termés eltarthatóságának megnövelésében. A megnövekedett eltarthatóság fontos gazdasági és környezetvédelmi következményekkel jár, mivel ez jelentősen hozzájárul a betakarítás utáni veszteségek csökkentéséhez.

Munkatársak

Munkakör: csoportvezető, tudományos tanácsadó
Munkavégzés helye: 2100 Gödöllő, Szent-Györgyi Albert utca 4.
Telefon: +36 28526230
Fax: +36 28526101
E-mail: szittya.gyorgy[kukac]abc.naik.hu
Gorcsa Teréz
Munkakör: tudományos segédmunkatárs
Munkavégzés helye: 2100 Gödöllő, Szent-Györgyi Albert utca 4.
Telefon: +36 28526154
E-mail: gorcsa.terez[kukac]abc.naik.hu
Munkakör: tudományos főmunkatárs
Munkavégzés helye: 2100 Gödöllő, Szent-Györgyi Albert utca 4.
Telefon: +36 28526154
Fax: +36 28526101
E-mail: gyula.peter[kukac]abc.naik.hu
Dr. Nyikó Tünde
Munkakör: tudományos főmunkatárs
Munkavégzés helye: 2100 Gödöllő, Szent-Györgyi Albert utca 4.
Telefon: +36 28526194
E-mail: nyiko.tunde[kukac]abc.naik.hu
Munkakör: tudományos főmunkatárs
Munkavégzés helye: 2100 Gödöllő, Szent-Györgyi Albert utca 4.
Telefon: +36 28526154
Fax: +36 28526101
E-mail: sos.hegedus.anita[kukac]abc.naik.hu
Munkakör: Önkéntes, tudományos segédmunkatárs
Munkavégzés helye: 2100 Gödöllő, Szent-Györgyi Albert utca 4.
Telefon: +36 28526154
E-mail: toth.tamas[kukac]abc.naik.hu

Publikációk

Tudományos Közlemények (2015 – jelenleg)

  1. Sós-Hegedűs, A., Domonkos, Á., Tóth, T., Gyula, P., Kaló P., Szittya, G. (2019). Suppression of NB-LRR Genes by miRNAs Promotes Nitrogen-fixing Nodule Development in Medicago truncatula. Plant Cell Environ., First published: 13 December 2019, https://doi.org/10.1111/pce.13698.

  1. Tóth, T., Gyula, P., Salamon, P., Kis, S., Sós-Hegedűs, A., Szittya, G. (2019). Molecular characterization and in vitro synthesis of infectious RNA of a Turnip vein-clearing virus isolated from Alliaria petiolata in Hungary. PLoS ONE, 2019 Oct 24;14(10):e0224398. doi: 10.1371/journal.pone.0224398.

  1. Medzihradszky, A., Gyula, P., Sós-Hegedűs, A., Szittya, G., Burgyán, J. (2019). Transcriptome reprogramming in the shoot apical meristem of CymRSV-infected Nicotiana benthamiana plants associates with viral exclusion and the lack of recovery. Molecular Plant Pathology, 20 (12), 1748-1758. doi: 10.1111/mpp.12875.

  1. Dalmadi, Á., Gyula, P., Bálint, J., Szittya, G., Havelda, Z. (2019). AGO-unbound cytosolic pool of mature miRNAs in plant cells reveals a novel regulatory step at AGO1 loading. Nucleic Acids Res., Volume 47, Issue 18, 10 October 2019, Pages 9803–9817, pii: gkz690. doi: 10.1093/nar/gkz690

  1. Gyula, P., Baksa, I., Tóth, T., Mohorianu, I., Dalmay, T., Szittya, G. (2018). Ambient temperature regulates the expression of a small set of sRNAs influencing plant development through NF-YA2 and YUC2. Plant Cell Environ., 41(10):2404-2417. doi: 10.1111/pce.13355

  1. Taller, D., Bálint, J., Gyula, P., Nagy, T., Barta, E., Baksa, I., Szittya, G., Taller, J., Havelda, Z. (2018). Expansion of Capsicum annum fruit is linked to dynamic tissue-specific differential expression of miRNA and siRNA profiles. PLoS ONE, 2018 Jul 25; 13(7):e0200207. doi: 10.1371/journal.pone.0200207.

  1. Czotter, N., Molnár, J., Szabó, E., Demián, E., Kontra, L., Baksa, I., Szittya, G., Kocsis, L., Deák, T., Bisztray, G., Tusnády, G., Burgyán, J., Várallyay, E. (2018). NGS of virus-derived small RNAs as a diagnostic method used to determine viromes of Hungarian vineyards. Front. Microbiol., 9:122. doi: 10.3389/fmicb.2018.00122

  1. Kis, S., Salamon, P., Kis, V., Szittya, G. (2017). Molecular characterization of a beet ringspot nepovirus isolated from Begonia ricinifolia in Hungary. Arch Virol., 162:3559-3562. doi: 10.1007/s00705-017-3521-z.

  1. Baksa, I., and Szittya, G. (2017). Identification of ARGONAUTE/Small RNA Cleavage Sites by Degradome Sequencing. Methods Mol Biol., 1640:113-128. doi: 10.1007/978-1-4939-7165-7_7.

  1. Baksa, I., Nagy, T., Barta, E., Havelda, Z., Várallyay, E., Silhavy, D., Burgyán, J., Szittya, G. (2015). Identification of Nicotiana benthamiana microRNAs and their targets using high throughput sequencing and degradome analysis. BMC Genomics, 16:1025. doi: 10.1186/s12864-015-2209-6.

Programajánló

Jelenleg nincs aktuális esemény.